MIKOR MÁR NINCS HOVÁ MENNI

 

Ha majd jó anyánk és jó apánk is messzi útra kél,

s régi házunk, otthonunk is csak emlékünkben él,

könnyes szemmel nézünk fel a csillag teli égre,

s ott kutatjuk nyomát annak, ki lépteink kísérte.

 

Mert mikor már nincs otthon hová haza lehet menni,

s nincsenek meg azok sem, kik hűn tudtak szeretni,

elveszett árvák leszünk, kik többé nem lelik helyük,

mert bármerre visz útjuk, nem lesz életük.

 

Ha majd elveszítjük azokat, kiket nagyon szerettünk,

magunkba zárkózunk, némán szenvedünk,

hisz fájdalmunkat, mit a szívünk érez, nem értheti más,

csak az ki már elvesztette anyját és apját.

 

Kun Magdolna

 

Forrás ~ Internet