Jóságos Úr, ki minket úgy szeretsz,
Hogy képünkben megélted a halált,
Ki testedben tudod az emberi
Végsőség minden szorongásait,
Ó, Ember Fia, emberidegekkel
Hússal és vérrel lélegző Barát,
Te jól tudod, hogy ama legutolsó
Emberi percek a halálos ágyon
Neked is legutolsó lehetőség
Kiöntened még lüktető szívünkre
Szereteted megváltó tengerét,
Azután már a Kegyelem kerubja
Ellibben és kezünket az Igazság
Szeráfja ölti vaskesztyűs kezébe
Mit kérjek tőled, milyen jóhalált?
Kérjem-e amit legkülönbjeid
Kértek maguknak, a mártír-keresztet?
Felhőkben élő kisgyerek koromban
Álmodtam ilyet, oktalan fiú.
De most, hogy Arcod élő sugaránál
Látnom adatott lázár magamat,
Most már tudom, milyen egetverő
Kevélység ül e kérés fenekén.
Sasmadarak közt, szabad égazurban,
Mit keresne a bűnei halott
Vázával kullogdáló tekenős!
Vagy kérjelek a másik legkülönbért,
A nagy halálért harcaid mezőjén,
Tollal a kézben, igével az ajkon,
Holtig hűséges szolgák, éber őrök
És állhatatos harcosok halálát?
Ó felséges halál, ó gyönyörű
Napáldozat, igaz nagyokhoz illő!
Azokhoz, kiket, bármikor jön értük
A hívó követ, őrhelyen talál;
De ilyen félig- vagy félig-se-szolga,
Ilyen maga kedvére dolgozó
Műkedvelő apostol: hogy kívánjon
Kis élete végére nagy halált!
Végül is úgy lesz egyedül igaz,
Ha kicsiségem kíméletre kérne:
Ha reménykedve, szepegve, szorongva
Olyan halálért esdenék, minőre
A milliók azt mondják: szép halál:
Aki nem szenved, aki, mielőtt
A halálos gyötrelem rászakadna,
Szépen elalszik s öntudatlanul
Simul belé a néma ölelésbe.
Ez volna vajjon a boldog halál?
Valami bennem azt mormolja: nem!
Úgy érzem, az embernek jussa van,
Hogy megélhesse a maga halálát,
Megélje a borzalmas-nagyszerű
Pillanatot, mikor a Végtelenség
Szemébe villan. Nem, az emberélet
Csak a halállal teljesül egésszé.
Odaadjam-e a halálomat?
Jól tudom, Uram, gyenge vagyok én,
Gyermeknél gyengébb; - ó maradj velem,
Mikor az este végképp rámszakad,
Hogy amikor az Ajtó megcsikordul,
És nevemen szólítanak, feleljem
Legalább gondolatban: Én vagyok.
Igen, Uram, kérnem csak ez maradt:
Engedj jó halált, keresztény halált,
Hogy el ne menjek gyónatlan, kenetlen,
Útravalótlan, mint ki nem tiéd.
Lesz ami lesz és jöjjön ami jön,
Csak oldó szavad legyen az utolsó
Hang, amit elnyel záruló fülem.
Csak a te Arcod, - Arcod a kereszten, -
Legyen utolsó látása szememnek.
Csak annyit tudjon eldadogni még
Cserepes ajkam, pattanó agyam
Csak ezt formázza még: én Jézusom!
Ó boldog halál, keresztény halál!
Kérhet-e jobbat a fáradt zarándok,
Mikor az ösvény egyre-egyre szűkül,
Fogy a levegő s megsejlik előtte
Szorongó ködben a Szűk Kapu torka!
Ezért könyörgök, erre adj kegyelmet,
Verejtékező getszemáni Jézus,
Erre könyörögj Fiadnál kegyelmet
Jóhalál Anyja, kármelhegyi Szent Szűz,
Haldoklók csendes pártfogója József
És minden szentek, minden angyalok.
Ezért hadd könyörögjek. –
Csak ezért?
Hasít belém a lelkiismeret.
Csak arra kérsz-e oldozó kegyelmet,
Győzők olaját, Isten kenyerét,
Hogy az utolsó perced jó legyen?
Egy perc alatt akarnád eltiporni
Egy végig tán ki sem mondott
igennel
Évtizedeid légió
nemét?
Nincsen külön halál: a meghalás
Az élet fáján fakadó gyümölcs.
Amit ültettél, amit ojtogattál,
Amit öntöztél, amit metszegettél,
Ápoltál rajta: mind-mind visszaadja
A nagy gyümölcsben. Rosszabbat nem ád,
De jobbat sem tud adni. Ez a törvény.
Az örök Tervben nincsen műhiba.
Még élsz, erős vagy, tiszta a fejed,
Még tenyereden élet és halál:
Úgy imádkozzál mindennap s ugy élj,
Hogy el ne törd előre gyenge szárnyát,
A végső órán felsíró imádnak.
Elhallgatok, Uram. Elég nekem,
Amit te mondtál, mást nem kérek én:
'Aki bennem hisz, az nem lát halált.'
Én hiszek benned, Jézusom, - hiszek,
Segíts, Uram, hitetlenségemen.
Jöjjön ami jön, élet vagy halál,
Ilyen vagy olyan élet vagy halál,
A tied vagyok, - a Tied legyek.
Tégy velem amit akarsz. Úgy legyen.
