NAGYAPÁM EMLÉKÉRE

Már csak ködbefulladó ősz haja,
és ráncoktól ölelt mosolya dereng,
lelke oly rég fent kereng,
neki már nincs baja.

Már csak avarillatú lomb alatt,
s álmomban jön el a pillanat,
hogy a gyermekkezemet fogja
s mondja; így óvtalak.

Már csak múltba foszladó régi kép,
és fülembe zengő szép regék őrzik,
fakult emlékként őt is,s szavait szent igék.

Forrás ~ Internet